Dadi Református
Általános Iskola
Igazgatói köszöntő
Hírek
Aktualitasok
Eseménynaptár
Dokumentumok
Titkárság
Diákok munkái
Képgaléria
Médiatár
Szülői levelek
Étlap
Könyvtár

Diákönkörmányzat

Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti szinten szabályozzák. Ezek alapján a diákönkormányzat döntési hatáskörrel, egyetértési, kezdeményezési, javaslattételi és véleményezési, továbbá tájékoztatási joggal rendelkezik.

A Diákönkormányzat feladata

A Közoktatási törvény szerint a diákönkormányzat (DÖK) kötelező feladata a tanulók, azok közösségeinek érdekképviselete. Emellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy minden olyan kérdéssel foglalkozzanak, ami a tanulókat érinti. Tehát a diákönkormányzat döntésétől függ, hogy az érdekképviseleti tevékenységen kívül milyen feladatokat vállal fel. Az iskolai szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) szabályozza a diákönkormányzat és az iskola vezetői közötti kapcsolattartás formáját és rendjét. A diák-önkormányzati SZMSZ pedig magában foglalja a DÖK működésével kapcsolatos információkat. Emellett minden tanévben készül munkaterv, amely a megvalósítandó programokat tartalmazza.

Diákönkormányzati képviselők a 2021/22-es tanévben:

  • 8. osztály: Molnár Bianka, Szabó Lilla
  • 7. osztály Pőhr Anita, Bán Olivér
  • 6. osztály Barcsik-Ábrahám Csongor, Vágó Botond
  • 5. osztály Borodenkó Boglárka - diákelnök, Szabó Nóra
  • 4. osztály Mező Zsófia, Vágó Sára

Az idei tanév első félévében a vírushelyzetre való tekintettel az alábbi programokat sikerült megvalósítanunk.

Időszak Program Felelősök Résztvevők
Szeptember Diákönkormányzati alakuló ülés Dombiné Albert Ildikó,
osztályfőnökök
osztályképviselők
  Népmese Napja Dombiné Albert Ildikó
8. osztályos tanulók
1-4. osztályos tanulók
November Diákönkormányzati gyűlés
- téma az advent,
- teremdíszítés,
- meglepetés húzás
Dombiné Albert Ildikó 4-8. osztályos tanulók
December Adventi „meglepetés” játék,
- teremdíszítés,
- teremdíszítés,
- jutalmazás
Dombiné Albert Ildikó 1-8. osztályos tanulók
Január Diákönkormányzati gyűlés
- A házirend módosításainak
megbeszélése
Dombiné Albert Ildikó
Diákönkormányzat
4-8. osztályképviselők
Február Diákönkormányzati gyűlés
- februári programok
- „teremrend” és „közlekedési”
verseny meghirdetése,
- Valentin-napi üzenőfal
Dombiné Albert Ildikó
Diákönkormányzat
1-8. osztályos tanulók

A népmese napján számos rendezvényt tartanak országszerte és határainkon túl is. Iskolánkban hagyomány, hogy a nyolcadik osztályos diákok meseolvasással kedveskednek alsó tagozatos diáktársaiknak. Ebben a tanévben még arra is vállalkoztak, hogy előadják az általuk választott mesét, amely „A bolond falu” címet viselte. A tréfás jelenet tetszést aratott az alsós gyerekek körében.

Decemberben a termeiket díszítették az osztályok. Adventi hangulatban, a karácsonyra készülve szebbnél szebb teremdekorációk születtek. A gyerekek és osztályfőnökeik igényes, szép díszítő munkáját édességcsomaggal jutalmazta a diákönkormányzat, összesen 19.500,- Ft értékben.

Dombiné Albert Ildikó
06-34/470-070
Cím: 2854 Dad, Fő u. 37.
Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja
OM: 201 683